Tisztelt Tagság! Kedves Kollégák!

Holnap (29-e csütörtökön) déli 12 órakor megnyitjuk a kurzusjelentkezéseket szakkollégiumi évfolyamonként. Ezért kérem, hogy újra tekintsék át a nézegetős órarendet és amennyiben kérdésük, vagy kérésük van, jelezzék! Mint korábban jeleztük a készségfejlesztő kurzusok esetében legfeljebb 10 részvevővel zajlanak majd a kurzusok, amennyiben egy kurzus betelt Nemes Judit kolléganő emailben fog szólni, kérem, ezt is figyeljék!
Ezenkívül szeretném felhívni a figyelmüket, hogy olyan kurzust vegyenek fel, amin jelen tudnak lenni. Mivel a graduális képzésben a tárgyfelvétel csak február 3-án lesz, órarendjüket eszerint tudják alakítani. Óraütközést, mint kimentést, nem tudunk elfogadni és a kurzus teljesítésének feltétele, hogy 20%-nál ne hiányozzanak többet (tömbösített kurzusok esetében ez egy alkalom mulatásával is összejöhet). Ha esetleg a neptunos tárgyfelvételen, február 3-án, nem úgy alakulnak a dolgok, akkor február 5-ig még tudnak módosítani a kurzusaikon az üres helyek függvényében.
Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönöm!

Üdvözlettel,
Molnár Sarolta


Dr. Molnár Sarolta
Egyetemi docens
Igazgató
Polgári Jogi Tanszék
Zlinszky János Szakkollégium

C 1088 Budapest, Szentkirályi utca 28-30.
T +36 20 544 80 09 / +36 1 429 72 00