Az önök által megszavazott időpontban a Bihari utcai kollégiumban rendezzük adventi vacsoránkat, mely 18 órakor kezdődik majd. Több szakkollégiumban létezik egy formálisabb, ünnepibb bankett, vacsora hagyománya, ilyesmit szeretnénk meghonosítani. Tehát nem csupán egy közösségi alkalomról van szó, de természetesen az is fontos része. Fontos, hogy javítsuk a szakkollégium láthatóságát, ennek egyik eszköze lehet a vacsora, ezért arra a kari vezetőséget és a mentor oktatókat is meghívjuk. Röviden (3-5 perc) minden szakirányból egy hallgató beszámol a féléves tevékenységről és a jövőbeli tervekről, továbbá a DB is beszámol a működéséről és terveikről.
A dress code: zakó, nyakkendő az uraknak, koktélruha vagy kosztüm a hölgyeknek, legyünk szépek és professzionálisak!
Kérem, hogy részvételüket az alábbi linken jelezzék, ahol az esetleges étkezéssel kapcsolatos speciális igényeket is tudják rögzíteni:
Úgy tudom alakul a szakács és díszítő csapat, velük hamarosan még megbeszéljük a részleteket.
Addig is szép adventi készülődést és sikeres vizsgákat kívánok!
Üdvözlettel,
Molnár Sarolta